2010. október
Székesfehérvári hobbi-ultrák
Ma a szokásos szombati kosármeccsünk utolsó negyedét érdekes események fűszerezték. Pakson voltunk a mi csarnokunkban hazai pályán, és mint néha megesik, beültek elénk az ellentábor konszolidáltnak tűnő szimpatizánsai, pár nyugdíj előtt álló 50es jól fésül, jól öltözött pár, kispolgári kinézettel.
Haladt a meccs, egyik csapat sem játszott valami jól, de a pontokat felváltva szerezték, izgalmasnak bizonyult. Aztán az a Keller nevű játékos, aki a szezon előtti meccsen úgy faultolta le az egyik légiósunkat, hogy annak a kórházban össze kellett varrni a bokaszalgját, most sem bírt magával, és most a mi Salesünkkel kezdett több alkalommal, az meg visszakönyökölt neki, vagy ő szaladt bele a könyökébe, ki tudja pontosan. Ekkor a bíró mindkettőjüknek sportszerűtlent adott, és Kellert lecserélték mert ömlött a szájából a vér (azért pár perc múlva természetesen a pályán volt, és ki is pontoztatta magát még egy eszement baromsággal, ami miatt a csapata még a meccset is elvesztette kishíjján, ő meg ott tombolt és hisztizett a padon, mint valami kiscsaj.) Szóval ott tartunk, mikor Keller köpködi a vért, és leküldik, erre a paksi szurkolótábor skandálja, "takarodj haza, takarodj haza". A mellettem ülő vélhetőleg tanár hölgy átnyúl előttem, és elkezdi a férjemet böködni ujjal, hogy kiokítsa, hogy "fiam vegyél már vissza magadból", aztán az előttünk ülő csíkos inges férj, úgy érzi bátorítani kell az asszonyt, hátrafordulva, szintén beszól valami olyasmit, hogy "nem látod? kiverte a fogát a barom négeretek?" Erre a férjem közölte velük, ugyanígy pertu, hamár ők letegezték, hogy ez a hazai szurkolószektor, és ha nem értenek egyet, menjenek a vendégtáborba. Majd elmondta, amit a székesfehérváriakon kívül mindneki látott és tudott a múlt alkalom óta, hogy ez a sportoló konkrétan egy elmebeteg, aki ön és közveszélyesen sportszerűtlenkedik, dühből, látszik rajta, hogy túlpörgött, és azt se tudja mit csinál. Innen heves szóváltás kezdődött, kis híjján nekünk estek ezek derék székesfehérvári jóemberek. Én csak egy két alkalommal folytam bele, akkor megkértem öreganyánkat, üljön vissza fenekére és kushodjék. Aztán Keller visszatért a pályára, és épp védekezés közben, valakit hajkurászott, semmilyen helyzet sem volt, labda a másik oldalon, Keller meg odacsapott. Ettől aztán 2 büntetővel jöttünk, és még félpályáról. Akkor már a férjemre anyáztak, mitha ő lett volna a bíró, -"a három hülye"- de aztán eligazította, jóapánkat előttünk, hogy most veszti el a meccsüket az idióta, és el is hallgatkoztak, bár az öreg mondott még valami 'vedd be a nyugtatódat hülyegyerek' szöveget. Aztán vége lett a meccsnek.
Most kik engem olvastok, biztos értetlenkedve kérditek, hogy ez meg mi? Miről szól ez? kit érdekel, és miért van ide írva?
Azért van ideírva mert így esett - szerintem még egy hét múlva is hőbörögni fognak otthon szegények, és még jövőre is emlegetik, mert nyilván más egyéb izgalom nem történik velük, különben minek keresik a bajt? Tarthatatlan magatartás.
Érdekes és szórakoztató faj az ember.
Kamilla vs. Anya
A gyerekem bebizonyította a héten, nevezetesen csütörtökön, hogy minden kondícióm és erőnlétem az igényeihez képest SMAFU. Reggel a deres fűben sétáltunk egy órát, na jó abbó ő 5-6 percet sétált, a többi idő alatt cipeltem. Aztán elindultunk a Volánhoz műszakiztatni a kocsit (persze nem aludt el, hogy már fáradtan indult). Ott körülbelül 3 órát sétálgattunk, úgy, hogy abból 20 percet ment ő szakaszokban, a többi idő alatt fogtam, lovacskáztattam, röptettem, és egyáltalán mindent elkövettem, hogy ne érezze át, hogy nem játszós helyen vagyunk. Aztán este a kosáredzésen már flangáltam és keringtem olyan kómásan, mint télfelé a legyek. Alig ment a lábam, minden ízem fájni és sajogni kezdett, pl, régi műtétek érzéstelenítési pontjai és vénnek éreztem magam, egy vén tragacsnak.
Helyzetjelentés szombat délben: még mindig izomláz, még mindig fáradtság van. Kami nyert, mert pörög tovább. Minek kell lenni, ahhoz, hogy ezt a tempót követni tudjam?
LOST
Végignéztük a lostot. Volt ami félelmetes volt belőle, volt ami bonyolult volt, volt ami izgalmas, volt ami kaotikus és érthetetlen, az utolsó évad pedig kiábrándító. Az utolsó másfél órás rész, egy hatalmas közhelyparádé, megtudtam, hogy a kutya az ember legjobb barátja, és maradjunk is ennyiben, nem érdemes több szót vesztegetni erre a sorozatra, az időmet viszont sajnálom utólag.
A 9
Elterveztem az új verseskötetemet. A 9es szám köré fog rendeződni, 9x9 lesz benne minden. Ez pedig gyönyörködtet. Neki is rontanék, ha nem kéne mindjárt a dmbe mennem, felkészülni a németórámra délután, ahol tanár vagyok - szóval elbliccelni sem tudom. Miért van az,hogy akárhányszor valamit lelkesen csinálni akarok, valami más tennivalóm van, ami egyáltalán nem lelkesít.
De ja vu irodalomesztétikán
Vagyis az a de ja vu mégsem volt de ja vu, mert valaha én is bölcsész voltam a nap 24 órájában, most inkább boldog vagyok a nap 24 órájában, mint bölcsész, bár időnként bölcsész is, ami paradox módon mégsem akadályoz a boldogságban, pedig ha tudnátok, amit megtudtam irodalomesztétikán.
Nos, az esztétika valójában látszólag esztétika, és igazából a LÉNYEGRŐL szól, és azt kutatja, hogy mi a lényeg a forma és az élet, az önazonosság, vagyis képes-e az ember egyáltalán a lányegével azonosulni lukácsi értelemben, és hasonlókat.
Mikor leparkoltam az egyetem előtt, és erre a bizonyos órára igyekeztem, fogalmam sem volt, hogy ilyesmiről lesz szó, sőt azt sem tudtam, hogy mi kik és mivel várnak, mivel annyit sikerült kiderítenem, hogy az órám mikor lesz, arról fogalmam sem, volt, hogy ki tartja pontosan és hol. Tehát a kezdés előtt 5 perccel kiderült, hogy az esztétika tanszékből könyvtár lett, a könyvtárból esztétika tanszék, a pelenkázóból pedig kávézó.
Éppen már 3-4 szemináriumra berontottam, sállal notebookkal mappával, válltáskával, és slusszkulccsal, alig bírva egybentartani, körömcipőben egyensúlyozva önnönvalómat (mely egyébként nem lehet önazonos és lényegi lukácsi értelemben femminin voltamból kiindulva.) Namárakkor berobbantam az Anselmianum 2. emeletén a lépcsőtől jobbra, és hopp feltűnt egy ismerős arc, meg egy ismeretlen tanár. Igen, megöregedtem, létezhetnek tanárok, akiket nem ismerek, és épp ez helyezi őket kiváncsiságom fókuszpontjába. "Jónapot kívánok, elnézést kérek, abban az esetben szeretnék helyet foglalni a teremben, ha ez az irodalomesztétika DI-K- blabla tanegység, akkor az én nevem a listán van, és amennyiben ott van, leülnék, ha elnézi nekem a Tanár Úr, hogy a szöveg élveboncolásának első perceit megzavartam." "Igen, az esztétikával próbálkozunk foglaljon helyet." Kisasszonyt doktori iskolában nem mondanak, mert kiről tudni mit, ugye. Az ismerős arc pedig onnan volt ismerős, a múlt évezred végén szoktunk egy szobában feküdni és ébredni az egyetem első évén. Aztán szétváltak útjaink, melyen hangosan sajnálkoztunk annak idején, és megmaradtunk a kedves köszönős futva hogy-vagy-örülök,-hogy-jól-vagy-rohanok-szia beszélgetések megnyugtatóan felszínes voltánál, és ez így jó.
Odakerültem hát a régi szobatársam mellé, aki semmit sem változott, kivéve 11 évet (gondolom ő is ugyanezt konstatálta velem kapcsolatban), a stílus a ruha, a beszéd, a tartalma és minden ugyanaz maradt. Padtársam egy íves gondolatmenetet adott elő csillogó szemekkel és hatalmas beleéléssel a mese és dráma viszonyáról és mikor eljutott a végén a hatásszünet részhez, ugyanolyan önkéntelenül mint annak előtte (esküszöm, mindenféle rosszindulat nélkül)ösztönösen annyival csaptam le a labdáját, hogy "dehát a hófehérke nem is a szerelemről szól, hanem a mostoháról" és ez elég is volt ahhoz, hogy az öntetszelgés rózsaszín felhőiből duzzogásba taszítsam. Őszintén szégyelltem magam ezután. Annyira előrelátható volt, hogy ez lesz. Az órán utána csak részt vettem hasonló módon, gondoltam, ha ott vagyok, már mondom magamat, nem törődve azzal, hogy kinek fogok fájni, már késő lett volna meghúzódni csendesen. Utána egy szót sem beszéltünk.
És mi a LÉNYEG? Koralukácsi értelemben a boldogságra való törekvés etikátlan, mert minél közelebb lép az individuum a boldogsághoz vezető úton, annál messzebb kerül önmagától, ami csakis a szenvedésen vagy a halálon, vagy egy magasabb rendű teremtményben való feloldódáson keresztül érhető el.
Na bumm. Én ezt értem, de az én világom nem önző ennyire. Egy időben ismertem egy igazi buddhista szerzetest az interneten. Ő azért nem szeretett embereket, mert neki önmaga tökéletesítésével kellett foglalkoznia (mondhatnám lukácsilag). Kedveseim, az én világomban ez etikátlanul mocsok önző magatartás.
pörkölt
A pörkölt az a Kárpát-medencei étel, amiről minden itt élő vagy innen elszakadt önálló véleménnyel rendelkezik, atekintetben, hogy milyen kell legyen, mit szabad és nem szabad elkövetni a főzés fűszerezés közben, sőt milyen sorrendben "kell" vagy nem szabad hozzáadni a fűszert. Sőt olyna is van, aki azt mondja: szeretem a prököltet, de csak a sajátomat. :-)
Nálunk a pörköltkészítés úgy megy, hogy anyósom főzi, vagy pedig az összes fiú bográcsban. Vasárnap pedig pörkölt van általában. Tegnap itthon főztünk pörköltet, úgyhogy épp nekem is volt beleszólásom, mondjuk az enyém teljesen másmilyen mint a férjemé, de ebben a témában annyira nem jutottam kibontakozási lehetőséghez, hogy már jó 2 éve egy asztalnál ettünk, mire odakerült az én pörköltem, ő meg megállapította, hogy "jé ennek milyen jó szaftja van".
Gondoltam leírom gyorsan, hogy is csinálom, és megkérdezlek titeket, hogy ti hogy csináljátok?
Pörkölt alap, hagyma olajon megpirítva, majd rá a törtpaprika, arra a hús, és a fűszerek: só bors erős paprika majoranna köménymag babérlevél (hajlottam volna a borókabogyóra is) egy paradicsom és egy fél édes paprika apróra vágva, mindez először pirul, aztán a saját levében fő, a fővés során 1 kiló húshoz kb 1,5 dl portugieser stílusú saját borunkat töltöttük hozzá.
Főtt krumplival akartuk enni, a kérdés, hogy a krumplit belefőzzük vagy mellé adjuk. Én mindenképp külön főztem volna, mivel sok volt a szaft, ezért mégis belefőztük, hogy az is átvegye a pörkölt ízét.
Mire kész lett, mindezt kimódoltuk és végigkostolgattuk, persze alig bírtunk fél tányért enni belőle, úgy jól voltunk lakva már. De nagyon finom lett.
(Valójában pedig nem szeretem annyira, mint ahányszor esszük.)
teszek-veszek
Elkészítettem egy pályázatot, a kiadóm ajánlotta, hogy próbáljammeg, épp elcsíptük, ma szakmai önéletrajzot készítettem - nem si gondolnátok, mi minden történt velem szakmailag - és azt gondolom végérvényesen felnőtt lettem, mert az önéletrajzomban a tanulmányaim az érettségi évével kezdődnek, kihúztam az általánost és a középiskoláimat. Megkomponáltam a következő verseskötetemet, most úg ylesz, hogy leszenk a versek mint egy-egy mű, de a kötet is egy mű, lesz nem művek gyűjteménye. Tényleg a 9es a szerencseszámom.
Hát ennyi, megfáztam, és folyik az orrom, most 11 óra, ma reggel 8kor kezdtem a munkát, és 5től 8ig felfüggesztettem, az 13 óra. Ennyi ideig tartott, az agyam szivaccsá változott.
Elkezdődött a munka
Felosztottam magamnak, hogy minden héten egy könyvet vagy monográfiát fel kell dolgozzak, akkor kész leszek év végére a feldolgozással, és már csak a fércelés marad meg az összegzés nyárra és kész is lesz a doktorim. Erre nyomban közbejött a leendő - megegyezéses alapon - aktuális kiadóm, aki egy pályázatot irat velem, mert nagyon rajta vagyunk az új kötetemen, igen ez az egyik titkos dolog. Lelkesít, hogy kicsit felkapott a média, és görgeti a nevem, sőt egy Debreceni rádió irodalmi műsorában is bekerültem a köztudatba (köszi írótárs!), szóval elindul a marketing, én verseket csiszolgatok, ami épp olyan fontos mint az írás - és közben sok-sok kisötlet születik, Manganelli meg halmokba fénymásolva várakozik. De most nagyon-nagyon megfogadom hogy ezt a sok mindent meg fogom csinálni. én és időben.
Egyébként Nóri hazahozott egy vírust az oviból, mind betegek vagyunk, de nem vészes lábon visszük. Kamillát azért elviszem az orvoshoz.
A következő projekt a csendes munkálkodás, amit én nagyon szeretek, és remélem lesz türelme hozzá a családomnak.
Novemberben az év egyik kedvenc eseménye következik, az őszi wellness, ami elvileg felnőtt program, de Kamillát még idén nem hagyjuk otthon, Nórinak meg külön programot szervezünk. Nagyon várom, de addig sok dolgom van.
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2011. április
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- Az összes »
Utolsó kommentek
- Miért nem blogolok?, csupilany: Jól igen, már csak azért is, mert életjelet adtál. Kitartást... »
- Romantikus pillanat, csupilany: Kíváncsian várom a képeket! Már előre látom, hogy nekem is... »
- Megint eggyel kevesebben leszünk, csupilany: Nagyon sajnálom Piró! Beleborzongtam. »
Legtöbb komment
- Anyáknapjára (13)
- Poker (12)
- Balatonfüred (8)
- LOST (7)
- Játék (7)
A legjobbak
Kategóriák
Linkek
- Csupi
- Szöszke
- Kamilla blogja
- költőnő
- olaszul régen
- in italiano ancora
- kedvenc konyhám
- rongybicikli
- fel is út le is út
- Artmüller Ágnes
- Flóra versei
- freeblog admin
