2011. április
Miért nem blogolok?
Kérdezték többen. Mert ugye kézenfekvő lenne kismamablogot csinálni. A válaszom az, hogy azért, mert elúsztam. Az első harmadot eltöltöttem émelygéssel, Nórit itthon tartottam végig, mert influenzajárvány volt, nehogy hazahozzon valamit, bezárkóztunk, én hánytam és hánytam, és peregtek a napok. Aztán a hányás elmúlt, megjött a jó idő, voltunk nyaralni Sopronban, aztán nagy vehemenciával nekiláttam az egyetemi teendőknek, elvágre nappalis harmadéves doktorandusz vagyok. Azóta is mindez folyamatban van. Érdekesek a kutatásaim, legalábbis engem nagyon jól lekötnek, de az erőnlétem nem az igazi, így mindig azt érzem, versenyben vagyo az idővel, hogy elegendő mennyiség jusson belőle a gyerekeknek, a férjemnek, a tennivalóimra, és a pihenésre. Mert ha pár napig nem pihenek, és nem sokat alszom, az megbosszulja magát. Tudjuk azt, hogy ebben a pillanatban félidős vagyok, hétfőn töltöm be a 20 hetet, kislányt várunk, a harmadik kislányt. Szeptember elején várható a szülés. Két másik barátnőm is terhes velem egy időben, de velük sem tartom annyira a kapcsolatot, mint lehetne. Sőt ha teljesen őszinte akarok lenni, a terhesség nagy kalandja sem dob fel, inkább hátráltat ez az állapot, és türelmetlenül várom, hogy a végére érjünk, és en legyünk végre. Rengeteg tenni való van addig, többek között eladó a kocsim, amit imádok, de csak 4 személyes, szóval megválok tőle. http://www.hasznaltauto.hu/auto/ford/puma/ford_puma_1.4-4698607 itt a hirdetése. Lenne témám elég, ha időm is lesz rá, jelentkezem. Remélem mindenki jól van, aki korábban olvasott!

