Ki korcsolyázik autóval?- Piróczy
Ma el akartunk menni Paksra. Az előző posztban is írtam, hogy tegnap fiúbuli volt, ma másnap. Egyértelmű volt, hogy én vezetem az autót, mégpedig az enyémet, mert ahhoz vagyok szokva (bár a férjemé jobb hóra). Ma terepjáró kellett volna, vagy egy nagy kocsi, nekem egy ford pumám van (ilyen kék), és nagyon szeretem vezetni. Nóri pumpának hívja, és a kedvéért van rószaszín- fekete üléshuzat benn. Beültünk a 7 hónapos kislányom is ott volt, elindultunk ki a városból az elkerülőút korrekt volt, a 6oson kezdődtek az átfújások, aztán az egyiknél elvesztettem a kontrollt a kocsi felett.
Úgy 50-el mentem, mikor éreztem, hogy a kerekek nem gurulnak, hanem csúsznak a havon, szerencsére nem jött semmi szembe, az út kétsávos volt, nem akartam bemenni az árokba, ezért lekaptam a lábam a pedálokról és balra tartottam a kormányt (enyhén). Olyan piruettet sikerült eképpen bemutatni, hogy Jack Bauer is megirigyelné. Mögöttem jött egy ford tranzit, az rögtön becsúszott az árokba (vagy megcsúszott ő is, vagy elkapta a kormányt, mert látta, hogy mit művelek. Én pedig megállítottam a kocsit a szemközti sávban, annak a menetiránynak megfelelően, 180 fokos fordulatot tettünk. Utólag belegondolva baromi félelmetes volt az egész helyzet, de ott és akkor nem éreztem annak, valahogy nem volt veszélyérzetem, vagyis arra gondoltam, hogy ami történhetne, azzal majd törődünk akkor, ha történt. És csak az pergett a fejemben, hogy csúszok, fékezni nem szabad, gázt adni nem szabad, lábakat el a pedáltól, úton tartani az autót. És sikerült. (Szerencsére) Rossz lett volna egy 7 hónapos babával befordulni az árokba. Mindez pillanatok műve volt, valahogy az rántott vissza a valóságba a stressz után, hogy a tranzitos pasas letekerte az ablakot, és "te büdös ribanc miért itt kell megfordulni?"-t mondott. Én meg nem is éreztem, hogy ezzel csak melegebb éghajlatra küld, válaszoltam:
- mi visszafordulunk, mert ilyen úton nem lehet tovább menni. (azt hiszem ez a mondat az adott helyzetben némileg lekezelőnek tűnhetett)
- minek itt fordultál meg, te....??"
- nem fordultam, idecsúsztam.
- én meg becsúsztam a hóba miattad, legalább szedjetek ki.
Erre aztán kikerekedtek a szemeim, mert nem tudom, hogy gondolta, hogy egy 50 kilós büdösribanc fogja kiemelni a jobb első kerekét a hóból. Férjem kiszállt, kicsit másnapos volt, eléggé hunyorgott, vakította a hó, odament, kicsit együttérzett vele, aztán visszajött, és akkor kitört a feszültség, poszt-trauma, hogy "dehát én életveszélyben vagyok melletted!!" - vetette a szememre. Azért remélem életveszélyben nem voltunk. De járhattunk volna nagyon rosszul.
Elérkezett az a bizonyos fiús party
Amiről írtam, hogy nem vagyok hivatalos rá. Itt ülök, egyedül, és egyre fásultabban nézem a falakat, és tudom, hogy ez még sokáig így lesz - vagy lefekszem, vagy kitalálom, hogyan lehet egyedül szórakozni úgy, mintha nem is lennék egyedül valójában. Amúgy szórakoztató volt kicsit egyedül lenni - az első két órában. De az már rég letelt. Aztán olvasgattam, aztán attól is lement a kedvem. Zenét nem tudok hallgatni, mert rögtön felébredne a kicsi. Két különböző óra ketyeg csak. Eléggé kiakasztó ez a félhomályban.
közzéteszem a megfejtést
Ez volt az egyik első és máig kedvenc németkönyvem. Wer rodelt mit dem Bügeleisen?
Pittiplatsch.
:-) Nemrég bukkantam rá a polcon.
Poker
Van a mansion poker-en egy számlám, amit a pokerstrategies-en nyertem egy teszt helyes kitöltésével. Ott szoktam pokerezni, 5 dolláros heads upokat játszom. És nyerek. Annyira feldobja a napomat! Ma egész nap takarítottam és Kamilla is fogat növeszt, úgyhogy nyűglődött. Egy hulla nulla voltam. Végre elaludt, és nyertem 5 dollárt! Jajj de jó! Most kicsit lehiggadok, aztán megyek még egyet.
Szent Péter 2. - igaz történet (sajnos)
Egy nyári napon történt, akkoriban, mikor Emővel magyar-olasz szakosként nyomultuk, és elolvastuk az egész görög filozófia témajegyzéket, amolyan csakazértis hevülettel. Délelőtt elmentünk Szépe Judit egyik órájára, ami lehetett Fonetika, de akár Nyelvészet proszeminárium is, ahol Emő rosszul lett. Előtte kávéztunk, és Emő elszívott zsinórban négy szál barna szofit, mert nem bírta ki, hogy nem tartson cigarettát a kezében. Volt egy ébenfa hamutartója ezüstkupakkal, hordozható. Bizonyos helyeken nem dobálta el a csikkeket. Bent ültünk a hűs teremben, szakadt Emőről a víz, és zöldesbe játszott az arca. Szépe Judit áldott jó lélek - kivéve mikor ragtapasszal tapasztotta be az egyik pofátlan kollegina arcát - nyomban levette, hogy gondok vannak, és hazaküldte, persze ajánlkoztam, hogy a szobatársa vagyok, és inkább elkísérném, mert a tűző napon nem tréfadolog ilyen állapotban menni. Az óra roppant unalmas volt, dehát a magyar szakon úgyis csak annyit tanultam, hogy ami nem érdekel, azt ott kell hagyni. Emő ezt az egész egyetemmel szemben gyakorlatba ültette fél évvel később, no de ezen a nyári napon még elválaszthatatlan cimborákként járkáltunk a campuson. Kiszabadultunk a teremből, javasoltam, hogy várjunk egy vonatra inkább. Iszonyat meleg volt. Emő ismét előhúzta a kis barna papírdobozt, lebeszéltem. Mondta: "Látja Isten, hogy itt állok a napon, és nem csinál semmit." "Ja, tojik ránk, a nap meg csak süt." Aztán a szobában kidőltünk, mintha ragályos lett volna az a zöldszínű szédülés. Estig aludtunk, mint akit agyonvágtak. Egyszer csak felpattan az ajtó: Helló, lányok megjöttem - ront be Zsófi, keresztülbukik egy-két ledobált táskán és kishíján lefejeli a keresztet az éjjeliszekrényén. Hát jól felébresztett. Zsófi buzgó katolikus volt, egy Petőfi epigon büszke leszármazottja, és éjszakánként überelte a mi bűneinket azzal, hogy nem kiszökött kocsmázni, hanem beszökött az apácákhoz, mert az egyiküket lelki vezetőjének választotta. Ez nagyon tilos dolog volt, de nem igazán figyeltek erre a típusú szabályszegésre, mert ezt élő ember nem feltételezte volna, hogy valaki oda szökik be, ahelyett, hogy ki szökne. Szóval megjött ez a tökkelütött, mi meg kikászálódtunk az ágyból, főztünk 6 adag kávét - fejenként hármat - és levonoltunk vele a dohányzóban. Az egyetlen kibírható hely volt, ha ott tartózkodott a kedves szobatársunk is a szárnyon. Ott ütöttük el az időt, az emberek jöttek-mentek, beszélgettünk. A dohányzó egy telefonfülke méretű helyiség volt - szellőzés nélkül. A külső ajtó zárva szokott lenni, a belsőt meg csukva kellett tartani. Sajnos egy kártyás telefon is zavarta a nyugalmunkat. Este hűvös volt már, ki szerettünk volna menni a kertbe, mert kezdtünk beszédülni a tömény cigifüsttől. Ekkor megjelent Panni néni a kulcscsomójával, és bezárta a kerti kaput. A kulcstartó piros-barna és zöld cikkcakkollóval kivágott filcdarabokból volt összevarrva, annyira kisiskolás napközis jellege volt, mint Panni néni egész lényének. Még jó, hogy nem étkeztetett minket, mert biztos mindenféle ocsmány étel maradéktalan elfogyasztására kötelezett volna. Mondtuk, hogy ki szeretnénk menni a kertbe, mert végre hűvös van. Mire ő ránkförmedt: tiltja a házirend! Na most a dohányzó a mi birodalmunk volt, ott ilyen hangnemet nem tűrtünk. Összenéztünk, és amint elgurult, kiosontunk, kiugrottunk a konyhaablakon, és előlről kezdtük el megkerülni az épületet. Valamiért nem a rövidebb úton indultunk. Én mentem elől. A főbejárat előtt oldalaztam óvatosan gumipapucsban és mackós hálóingben, mikor szörnyűséget láttam, halálravált hangon súgtam Emőnek (aki még a sötétben állt és csak egy izzó parázspont jelezte, merre lehet): "Menekülj Emő, itt áll Panni néni, meglátott. Fuss!" Ő meg életösztöneit sutba dobva mellettem termett, szintén gumipapucsban és mezei virág mintás pizsamában. Panni néni arca eltorzult a méregtől a nem várt látvány miatt! Hatalmas kulcscsomójából nyomban előrántotta a főbejárat kulcsát, felcsapta az ajtót, mi megbabonázva álltunk.
- Hová mentek kislányok?
- Hát a kertbe.
- Hová akartatok kiszökni ilyenkor?
- Panni néni? Hálóingben és papucsban? Maga szerint hová? Jah, Pestre operába - pofátlanodtunk el.
-Na mars vissza a dohányzóba mindakettő.
Visszakísért minket, mi meg lehorgasztott fejjel visszasunnyogtunk.
És este lett, és Panni néni látta, hogy ez jó, mert minden és mindenki a helyére került, a hetedik napon pedig megpihent.
Ki szánkózik vasalón?
KI SZÁNKÓZIK VASALÓN?
De tényleg, ki tudja erre a választ?
Lusta vasárnap szabad asszociációk mentén bő lére eresztve
Lusta vasárnap volt ma, az autók hó alatt voltak, a gyerekek nem hagytak aludni, még most is azt érzem, hogy nagy szükségem lenne egy kávéra, vagy kólára, vagy akármire. Az alvásmegvonás miatt foltokban emlékezem a nap történéseire. A hét történéseire, sőt a mostanában eseményeire is. Ma éjjel aludtam fél órát a fotelben, utána fél órát az ágyban, akkor később 2 órát hozzávetőlegesen, majd még felet. És ez így megy hetek óta. Ez a hét volt a téliszünetem...
Például a héten először éltem a szelektív hulladékgyűjtéssel, elmentem a messzebbi kukához (korábban csak külföldön csináltam), mert most telefonáltam közben, és akkor már beleválogattam külön a petpalackokat és a sörösdobozokat. Ja, nagyon szeretem a sört, nem is az alkohol miatt, hanem az ízéért, de mint anyuka, ugye alkoholmentesben utazom. És felhívtam a barátnőmet, mert meg akartam neki mondani, hogy megvettem életem első szemránckrémét, bár tudom, hogy nem kellett volna még - de akkor is. Mire ő közölte, hogy aznap vette meg élete első alapozóját, nem mintha kéne, de így 30 felé már biztosabb kenegetni, meg vakolni. (Ezért születtünk egy napon.) Aztán a szemránckrémhez kapcsolódik logikailag, hogy szereztem egy csizmát, ami jó rám! Vagyis a cipővásárlás órákba hetekbe és napokba telhet. Az ok: 35-ös a lábam. Úgy kezdem rendszerint: "Jó napot kívánok!Vannak 35ös cipőik? Igen? Az összeset szeretném látni." Akkor előhoznak negyed óra kutatás után egy nagymamásat és egy kislányosat. Arra senki sem gondol, hogy normális embernek is nőhet 35-ösre a lába. Van itt egy humanics, de nincs a méretemben semmi, viszont van egy manó-cipő bolt, ahol visszatérő vendég vagyok (én és a kislányaim is), csak egyre pofátlanabbak az árak. A csizma története mesébeillő: bementünk a kínaiba 23-as dorkót venni ovodai tornához, és már akkor megkérdeztem, van-e valami téli 35-ös lábbeli, és volt ez a tűsarkú csizma, olyan jó 12 centis sarokkal, felvettem, és kényelmes volt, 5 perc alatt talált rám, és 3000 Forintba került ez a kisebb csoda, szombaton szakadó hóesésben gyalogoltam is benne egy jó órát odakinn, feszültséglevezetés végett, mert előtte volt egy félórás utam az autóval, (nem a sajátommal a férjemével, amit könnyebb vezetni, mint az enyémet, minden műszer olyan finom benne, semmi izommunka; és bizonytalanabb volt épp ezért, csúszkáltam az egyik kanyarban bent a gyerekekkel.)
Harmadik találkozás a hóval - lusta vasárnap délután, kimentünk Nórival, bár egyik porcikám sem kívánta, mert szél volt, hideg és hó és különben is, be voltunk punnyadva, ilyenkor kéne inkább egy meleg fürdő, mint a havaskodás. No elindultunk, minden hóembernek és vendéghóembernek építettünk cipőt, aztán felmentünk a dombon, megkerültük a házat, Nóri leverte a jégcsapokat mindenhonnét, belestünk mások ablakain ahogy vacsoráznak, és elindultunk hazafelé a társasházak között le dombról, de nem a lépcsőkön ereszkedtünk le, hanem "nagrágféken" és sok angyalkát is csináltunk, bár Nóri nem érti, hogy a kezét horizontálisan kell le-fel mozgatnia és nem vertikálisan. Ő inkább repülőket csinált, én meg angyalkákat.
Csajos pasikról lelkizős szakasz - szabadon Csupi és Szöszke után
Fiúbarátságot, és ex-témát kibeszéltük. No akkor most kombináljuk kicsit. Mert ugye hányszor elhangzik az, hogy évekig elválaszthatatlanok voltunk, mint kér barát, mint két testvér, szó nélkül tudtuk, hogy a másik azzal a bizonyos szemöldökfelvonós tekintettel mire gondolt. Persze olyan nincs, hogy szakítunk, de ejha milyen jó barátok maradunk, és minden hétvégén megkérdezzük a másiktól, "Hogy vagy?" nagy H-val. Viszont amikor a kacsolatok ellaposodnak, akkor számtalanszor hallani, hogy szeretem, de már csak barátok vagyunk, vége a szenvedélynek, vagy vége a vágynak, de azért nagyon szeretem/ de azért ő a legjobb barátom, és más verziók is felbukkannak ugyanerre a témára. Mikor a beszélgetés erre a pontra érkezik én ki tudnék rohanni a világból, de mivel roppant jól nevelt vagyok, csak együtt érzően és bátorítóan mosolygok, és közben azt mondom, "persze, persze", de arra gondolok, hogy "@ĐÍđłíđŁŁ<>Ł!!!!!" Kitüntett személyeknek meg szoktam azért mondani, hogyha úgy érzi, hogy alapdolgok hiányoznak a kapcsolatából, ugyan miért gondolja, hogy a másiknak ő a legjobb barátja, a legnagyobb ismerője és a legnagyobb jótevője?? Attól, hogy valakinek tönkremegy a párkapcsolata, még nem kell bebizonyítani messzemenőkig a jó szándékát (amit senki sem vitat el tőle egyébként mindaddig, míg bizonygatni nem kezdi) és a rálátását, csak hogy még egyet rúgjon a szerencsétlen másikon, elég lenne épp hagyni őt eltávozni a rég volt szerelmük bűvköréből.
Mire fel most ez a nekilódulás? Ezt olvastam egy női fórumon ma: "Én 2 év után jöttem el, gyáva és csúnya módon, de nem bántam meg. Nem ő volt megírva. És tényleg nem könnyű, x év együttélés, gyűrű, lakás, miegymás után továbblépni.
Jó, az egy év után is mellbevág, hogy fia lesz az új nőjétől, de sajnálom is, mert nem boldog. Soha nem is lesz az addig, amíg nem változtat a dolgain."
Azért hatott rám ez a pár bugyuta mondat, mert a férjem exe ezt a közös (számára ex számomra meg A) férjünkről is írhatta volna, sőt biztos vagyok abban, hogyha hallanám, amit az elődöm gondol, akkor az 100%-ig fedné a vele azonos nevű fórumozó hozzászólásának tartalmát. (Kivéve a bab nemét, mert nekem lányaim születnek.)
Ékes példája ez mindannak amit felsoroltam fenntebb: persze, hogy ő az ex legnagyobb ismerője, és egy jóbaráti sajnálatra is futja, meg egy mégjobb-baráti tanácsra. Viszont mivel teljes mértékben rálát az érzelmeire is, tudja, hogy soha nem lesz boldog. Beszarás.
Ilyen e-maileket E/2ben mi is szoktunk kapni. De mivel roppant jólnevelt vagyok, itt dühöngök csendesen.
Kirúgtak a... honnan?
Két helyről rúgtak ki: általános iskola 3. osztályában engem eltanácsoltak a bonyhádi zeneiskola szolfézs és furulya óráiról, de miután a két tanár hosszan egyezkedett a szüleimmel, elintézték nyomban, hogy járhassak helyette rajzszakkörre. És higgyétek el, így volt ez jobb mindenkinek.
Kalandjaim a Szent Péter Kollégiumban. Onnan is kirúgtak. Első nap érkezés: a hímnemű családtagokat nem engedték be a szobákba, mert az egyházközségi nővérek rendszabályzata tiltja, hogy a nővérek küszöbét férfiember lépje át. Ágnes nővér megállj parancsolt apukámnak, aki lecövekelve nézte, hogy cincálom fel a testsúlyom 50%át is meghaladó táskát a lépcsőn. Utána átvettem a vaskos házirendet, ahol kiemelték az alapokat. Kimenéskor lejelentkezni érkezés idejét jelezni, érkezéskor szintén. Kimenő este 10-ig, utána kapuzárás, esetenként kulcs kérhető, a nevelőnő dönt róla, hogy adnak-e. Alkohol tárolás és fogyasztás azonnali elbocsájtást von maga után. Ésatöbbi ésatöbbi, nagyjából az egyházközségi nővérek rendszabályzatát applikálták az egyetemista lányokra, akiket a nevelőnők (Panni néni, Györgyi néni - és Ági néni <ő nem, aranytáblára vele az emberségéért>) nemes egyszerűséggel "kislányok"nak nevezett. Azontúl lehallgatták a telefonokat, mindenkiről mindent tudtak, nem lennék meglepve, ha aktáink is lettek volna. Adott volt a kollégium. Adott volt 100 kislány, akik közül némelyikben jóval több élet volt, mint az egyházköszségi nővérekben. Adott volt a konfliktus. Szerencsére azonban Isten hű szolgái aludtak - az ördöggel szemben - vagy egyéb buzgó tevékenységeik elvonták a figyelmet erről a megtűrt kollégista gárdáról. Borozás teáspohárban alkalmanként, kulcskérés?? áhhh, dehogy - közlekedés: átmászni a kovácsoltvas kerítésen, majd beugrani az alsó szárny konyhaablakán. Eképpen közlekedtünk, huszas fejjel. Edzésben tartott a jó levegő és a mászás. Némely elbambult kislánnyal megesett az is, hogy véletlenül nappal is átmászott a kerítésen a nyitott kapu mellett - véletlenül. Szerencsére amilyen precíz, annyira ostoba adatgyűjtők voltak a nevelőnők, ilyenekből nem lett gond. Miből lett hát a gond. A mi szobánkból 2 ember kikopott, 2en maradtunk R-rel. Én az egyik vizsgaidőszakomban egy hétre hazamentem és nem jeleztem nekik, mikor jöttem vissza, kiderült, hogy R megengedte a szentfazekaknak, hogy betárolják hozzánk azokat az üres üvegeket, amiket még Atyánkkal együtt fogyasztottak a hétfő éjszakai lelki gyakorlatok alkalmával. Mikor megérkeztem a szobámban a cuccaimig sem láttam el, minden elleptek a sörösüvegek, a borosüvegek, egy két pezsgősüveg, és jó néhány pálinkás ilyen-olyan aperitifes üveg. A visszaváltócsövesek mekkája és medinája lehetett volna a kollégiumi szoba, amely a Szent Özséb nevet viselte. Györgyi néni 100 kilós szigorával kísért be, és közölte, hogy pakoljak, és vissza se jöjjek többet. Nem tudtam palástolni örömömet, azt hiszem ez még jobban felbosszantotta, csak valami olyasmit mondtam őszinte hálával, hogy "tényleg? Köszönöm!!" Hazafelé azon filóztam, hogy vajon ez az ursula azt hitte, hogy ezt én megittam?? Becsületemre vált volna. :-))
Örömmel hazamentem, de Krekónénak még szóltam, hogy mennék a Gizibe. A buktatója dolgoknak az volt, hogy augusztus elején Györgyi néni is átballagott a Gizibe, ahol Maria von Lindenhoffal kihúzták a pályázók közül a renitenseket. Így engem is. Krekóné erre felhívott, és kérdezte: Piroska, mondja meg nekem, maga mit művelt!! - Eképpen. És akkor kénytelen voltam Piliscsabára menni albérletet kajtatni. Így esett, hogy kirúgtak a Szentpéterből, a mátyáskirályutca 38ból, és higgyétek el, ez mindenkinek így volt jó.
csőstül jön - ez normális?
Nem tudom, hogy rossz csillagzat alatt kezdődött-e ez az új év, vagy más miatt borul rám minden szerencsétlenség, vagy csak Emő régi jól bevált "szarmegmaradási törvénye" üt rám vissza, de az tény, hogy nagyon rám jár a rúd mostanában. A gyerekek felváltva betegek, én kialvatlan vagyok, a doktori iskolám döcögve halad, nem kaptam meg az ösztöndíjat, illetve beraktak egy 15-ös listára 11-nek, és azt mondták, hogy 1-10 - mehet, a többiek tartalékosok. Szóval nem májusban megyünk Paviába, hanem szeptember elsején - és lehet, hogy teljesen saját zsebből. Nagyon rosszul érintett. Igazából az egyetemen mindenki az én jegyzetemből tanult, és sosem volt olyan, hogy a főszakomon akármilyen díjat vagy elismerést ne nekem adtak volna. Ahhoz képest ez a 11-es, nagyon egy lúzer pozíció. Össze kell kapnom magam, vagy abbahagyni - ez van.
A verseskötetem marketingje nagyon rossz, a könyvvel továbbra is elégedett vagyok, de az eladási ráta tiszta kudarc. El kell sajátítanom valamit a marketingről - akár tetszik akár nem, és addig felfüggeszteni a további még kiadatlanul porosodó szövegek szaporítását - ez van.
Mikor 15:55-kor kikapcsoltam volna a gépet, és a telefonokat, hogy több rossz hír ne érjen, akkor betalált még gyorsan egy email, válasz a fiúbulira (ld. pár poszttal lejjeb), hogy "bocs, de nem vagy meghívva". Írtam persze, hogy nincs harag, meg én kérek elnézést. De ezzel befejeztem a barátkozást ezzel a társasággal. Értékrendbeli problémáim vannak. Úgy szocializálódtam, hogy nem voltak koedukálatlan jelenségek az életemben - na jó ez nem igaz: a Szt. Péter leánykollégium, ahonnan kirúgtak, és Milánóban csütörtökönként a rózsafűzér-mondás diétás vacsorával egybekötve. Hát nem mondanám, hogy partiélményeim netovábbja volt bármelyik. Igazából már a gimiben is az akkor 16 éves barátom, engem is vinni akart, ha őt hívták, ha meg nem hívtak engem, akkor mondta nekik, hogy tud egy jobb bulit, odamegyünk de jöhetnek ők is - általában jöttek ők is. Ez a logika kísérte végig az egyetemi éveimet, meg a további időket. A férjem meg a fiú- és lánybulikba szokott, ezt meg én nem tudom elfogadni, mert nagyon diszkriminatívnak tartom, és igazából sosem barátkoztam olyanokkal, akik nem hívtak meg valakit mert épp volt vagy nem egy darab hús a lába között. Velük nincs miért barátkoznom, ha nem akarok további balegyenesekbe belefutni - és ez is van.
Játék
Csupitól jött ez a játék az én blogomba, nem tudom, hogy lesz-e 3 jelentkező, mert nagyon új ez a blog, még meg sem néztem, hogy hányan olvassák, de azért kirakom.
Szabályok:
Bárki játszhat, akinek blogja van.
Az első 3 ember, aki kommentet ír ehhez a bejegyzéshez, ajándékot kap tőlem, amit saját kezűleg készítek neki, erre van 365 napom.
Ezt a felhívást az illetőnek közzé kell tenni a saját blogjában.
Ja, és csak akkor kaptok ajándékot, ha ezt a játékot közzéteszitek!
No, valaki?
Tegnap a moziban
Hosszas szervezés után moziba indultunk ketten. Péntek esti programként, meg úgy, mint akik fél éve sehol sem voltak kettesben. Kamilla már lassan 7 hónapos, egy üveg sütőtökpüré társaságában otthagytuk a Mamával és a Papával, de messze nem akartunk menni, így hát kinéztük a paksi mozit, ami épp 10 perc gyalogútra volt. Már egy héttel előtte megnéztük, mi lesz a műsör, ja csak egy film van egész héten, és csak egy időpont, este 7. Rendben. Odamentünk, vettünk két darab jegyet 1100Ft-ért, és közölte a pénztáros, hogy várjunk itt, lehet, hogy mindjárt visszaváltja a jegyet, mert csak mi vagyunk, és úgy nem lesz vetítés. Hát várakoztunk egy kicsit a paksi művház hatalmas előterében, kisvártatva megjelent a vetítőfiú, és már kiábalt a jegyszedőnek: ugye ma sem lesz vetítés? Yesss!! És kicsit ugrándozott örömében. Azért még vártunk tovább, hátha beesik még valaki, jött egy harmadik ember, az is jegyet akart, de ő már nem kapott. Nevettünk rajta, meg a vetítőfiúm, ahogy felszabadulva konstatálta, hogy szabad a péntek estéje, és átmentünk egy kocsmába inkább. Vicces és szomorú volt egyszerre. Végülis nem a film miatt mentünk, mert már rég megnézhettük volna otthon is, hanem a mozi érzésért. Nem valami jó választás volt. Mindegy, pár hónap múlva ismét próbálkozunk Pécsen.
Sportokról
Régebben sportoltam, aztán az egyetem alatt nem. Az első szülés után kezdtem újra, volt rajtam röpke 14 kiló felesleg, de én nem bírok diétázni, mert imádok enni. Nem édességet, hanem mindent. Úgyhogy elkezdtem úszni, és biciklizni, jártam futni, és gyógytornára, erőnlét-javító tornának hívták, nem volt igazán fárasztó de olyan aptó izomcsoportokat mozgatott meg kis mozdulatokkal, amit az ember soha nem használ normálisan. Aztán a gyógytornász elköltözött. Nagyon sajnáltam, mert baromi jó volt, szerencsések azok, akikkel dolgozik. Az úszást tökélyre fejlesztettem, és mivel hetente 3-4szer ugyanabban az időben ott voltam az uszodában, egy úszótársra is leltem ott, akivel másokat a sávból kitúrva róttuk a hosszokat, és jobb periódusainkban beképzelten jelentettük ki, hogy 3000 méter alatt nincs élet. Aztán mikor egyedül jártam később, már nem volt meg az a lendület, mint a társas úszásnál, és 2400 méterkor kiosontam zuhanyozni. Aztán a második terhességnél formában voltam, és nem sportoltam. A szülés után 2 hónappal meg elkezdtem kosárra járni csütrtökönként. Ez egy lányokból és fiúkból is álló baráti társaság véresen komolyan vett játéka. Nagyon sokat futunk, nagyon kemény, és némely női játékos fogása néha inkább birkózáshoz hasonlít, szóval, a másnapi izomláz, és néhány kék-zöld folt garantált. Nekem még van kettő múlt hétről. Azontúl elvileg squashra is járunk, ketten a férjemmel, de csak 3-4 alkalommal jutottunk el, pedig nagyon tetszik. Aztán egy időben rászoktunk az esti sétákra, épp azért, mert Nóri eltunyult és a második emeletre is vitetni akarta magát, emrt neki elfáradt a lába. Kicsit megedződött. Most megint neki kellene látnom egy két dolognak, itt árválkodik a szobabicikli, a haspad. A súlyommal rendben vagyok, de kis ráfordítással sokkal jobban érezném magam, és több erőm lenne a mindennapokhoz. Két kisgyerekkel nehéz a pihenés, kevés az alvás, és könnyű egyre jobban beletespedni a tunyaságba meg az állandó fáradtságba.
Gyerekbeszédek
Most mindketten betegek. Annyira nem, hogy komolyan aggódni kelljen, inkább csak annyira, hogy mindkettő nyűgös és hisztis legyen. Nátha, köhögés, eldugult orr... Nórinak magyaráztam, hogy a köhögést úgy fogjuk elmulasztani, hogy egy feketeretek belsejét kikaprjuk,mézet teszünk bele, a retek meg odaadja a méznek a vitaminokat, és azt issza meg. Aztán a betegség terjedéséről beszéltünk, hogy a múltkor a Kamilla a betegséget a Mamának adta oda, a Nóri meg hétvégén a Grenikének. Mondtam neki, hogy a Kamillának is odaadta a betegséget, erre dacosan mondta, hogy: "De Anya a Kamillának nem adom oda a betegséget, mert ez a betegség az ENYÉM!!!" Hát így vagyunk. :-)
A legnagyobb szöveg, viszont egyik reggel hangzott el: Nóri nem azt akarta húzni, amit én akartam, hanem valami teljesen lenge dolgot, pedig hideg volt kint. Ment a "nem" "de" "nem" "de", és egy idő után mondtam neki, hogy "elég legyen ebből, tessék szótfogadni, mert nem fogok három éves kislányokkal vitázni." Mire ő karbatette a kezét, terpeszbevágta a lábait és mondta: " nem fogok anyukákkal vitázni". Így is vagyunk. :-)
Francesco de Gregori - Pezzi di vetro
Mostanában ezt sokat hallgatom vezetés közben.
Nagyon szeretem a szövegét.
fiúbuli-otthonról szemlélve
A baj a fiúbulival van. Nem a fiúbuli a baj, hanem hogy én nem vagyok rá hivatalos. Szombat este - egy távoli szombat este. Amikor olyanokat csinálnak, amiket én is szeretek: póker, szivar, sör. Mindenesetre az emberem, akivel oly remek tespedős szombat estéket tartunk, már előre szorong, hogy adagolja be nekem, hogy neki fontos fiúdolga lesz, pókerezni és söröznivalója egy zárt körű rendezvényen. Mikor jelzem, hogy ezeket a tevékenységeket én is szeretem héhóóó, és nem akarok otthon unatkozni, akkor értetlen partybrékerré avanzsálok elő. Mert ez egy jól elővehető mindent vivő lap, hogy "te nem is örülsz, hogy én jól szórakozom". De annak örülök, annak nem örülök, hogy otthon kell kuksolnom, míg elmegy és hajnalban tér vissza kapatosan, ha csak kapatosan, és az egész vasárnapot épp aktuális betegségének, német néven a káternek kell szentelni. Én meg csak ülök otthon, nézem a falakat, várok, nézem a falakat, néha eszembe jut, hogy hol lehet, felhívom, akkor felveszi valami haver, hogy na de ugyan már mit háborgatom őket, ja őt nem tudja adni, mert épp elsodorták a nők. És a többi nőtárs végett nem fecsegek-csacsogok arról, hogy mik szoktak ott zajlani, ki milyen nyavalyákat szed össze egy-egy ártalmatlan menjünk még el egy helyre kanbuli - alkalomkor. Szóval az ilyen remek szórakozások előzetesen is elcsesznek egy egész hétvégét. De mindegy legközelebb majd úgyis tespedünk tovább, meg amúgy is mit csináltunk volna... Úgyhogy küldtem egy emailt a házigazdának, hogy ugyan már hívjon meg. Mert menni szeretnék, mellesleg már ő kétszer is hivatalos volt olyan buliba, aminek én voltam a házigazdája.
Mire az emberem annyit mond: "én tehetek arról, hogy nincsenek barátaid? Szerettesd meg magad." Nos zárójelben: igen, miattad költöztem ebbe a városba, ahol senkit sem ismerek, és ahol csak és kizárólag miattad lakom, és ettől nagyon frusztráltnak érzem magam.
Anna-Peti-Gergő jelenség
Milyen meséket szeretnek, az ovis gyerekek? Olyat, ami róluk szól. Talán ezért ekkora a sikere, az Anna és Peti, meg az Anna Peti és Gergő sorozatoknak. Mi is begyűjtöttünk már belőle 3 kötettel, de úgy tűnik semennyi sem elég, mert tud a lányom egy olyan kislányról, akinek az összes megvan.
Kötetenként kb. 10 mesét tartalmaz, a végén képes tartalomjegyzékkel, így a gyerekek választják ki, hogy melyiket szeretnék.. A képi világa egyszerű, színes. Pálcikaemberekből áll, sőt szép kivitelű, de semmilyen tekinteteben sem művészi. A képekkel semmi baj sincs végülis, rajzok gyerekeknek:
A mesék története a család mindennapjairól szól, igaz történetek, izgalmak és események nélkül. Pl. 2 hónapos a kistestvérük, és eljön hozzáa doktor bácsi, beadni az oltást, sír, de megvigasztalják, és elmagyarázzák a nagyobbnak, hogy nem is fájt neki, csak egy pillanatig. Ovisoknak érdekes, a nyelvezete azonban nem vaami választékos. Rengetegszer térnek vissza ugyanazok a mondatok, szófordulatok. (Pl. Kész lett az ebéd/torta/pite és kezdődhetett a lakoma.)
A lányom rajong ezekért a könyvekért. Én túl egysikúnak találom őket, de azért olvasok neki belőle, ha kéri, mondjuk szerintem ő 3 éves létére nagyobb szókinccsel bír, mint amit a könyv hoz.
Ti mit olvastok a gyerekeiteknek? Van-e a polcon AnnaPeti?
desszert
Mostanában desszertkísrleteim tárgya a panna cotta. Rengeteg helyen le van írva a receptje a neten is. Annyi tejszín, mint amennyi tej, egy rúd vanília, kis cukor, és zselatin. Egyszerű, gyors az elkészítése, igaz 5 órát állnia kell, de ez nem probléma. Nagyon szeretem, főleg a nagylányomnak adni, mert édes szájú, és a kinderszelettel szemben, tényleg tudom, hogy ebben tej van, mert én teszem bele. 
250 ml habtejszín, 250 ml tej, 40g kristálycukor, fél liter folyadékhoz való zselatin (3 kiskanál abból a fajtából, ami nekem van itthon). egy rúd vanília (kémcsöves kiszerelés). A tejszínt a tejjel és a cukorral melegítem, míg gyöngyözni nem kezd, ekkor beledobom a vaníliarudat félbevágva (hogy kioldódjanak belőle a fekete pöttyök - ha nem akarjuk a pöttyöket, akkor egészben, bár szerintem úgy gusztusosabb) Aztán elzárom, hozzákeverem a zselatinport, és megtöltök vele 6-8 muffinformát. 5 órát állnia kell, aztán kiborítva, langyos öntettel tálalom. Utóbbi lehet karamella, vagy gyümölcsöntet, a képen egy erdeigyümölcs öntetet láttok, ami úgy készült, hogy fagyasztott erdei gyümölcsöt cukorral kevertem egy lábasba, néhány sem rózsaborssal, és a végén egy-egy mentalevél is került a tetejükre. Egyszerű, és a vendégeknek is nagyon bejött. Buktatója: a zselatin adagolása: ha túl kevés, akkor lágy lehet, ha sok, akkor nagyon kemény és nehéz. Könnyített tálalási mód: martini poharak aljába öntjük az öntetet, rá a panna cottát, akkor lehet lágyra csinálni. Bár nekem így kiborítva tetszik igazán. A fém muffinformából talán egyszerűbb kivenni, mint a szilikonos formából. Kísérleteztem még fahéjas változattal is, csokiöntettel, és lesznek még próbálkozások. Finom.
egyetemről
Ma vizsgáztam az egyetemen. Régen ez úgy ment, még egyetemistaként, hogy a vizsga előtt fél órával ébredtem, beszaladtam az egyetemre, bementem, aztán kávézás és lengés, és ebéd, sikeres vizsga esetén Emővel kávé-kóla-unikum kombó a Tibiben (az egyetlen hely csakúgy mint a Jenő vagy a Liget), igen, csak az számított, hogy fekete legyen, aztán pihenés. Ma: hajnal 4:30 óra csörög, Kimászás, gyors pillantás a gyerekekre, öltözés, közben kávé meg fogmosás, a férjem letakarította a kocsimat, befűtötte, és beállította a gps-t is nekem, én meg táskákat alapozóval takarva lebotorkáltam, indulás. Bori beszélt velem (a gps hangja, Bori), én meg beszéltem Borihoz, hogy ne aludjak el. Így nézett ki: Túllépte a sebességhatárt! - Tudom, Bori! 100 méter után forduljon jobbra. - Ejnye Bori, nem arra megyünk! Félelmetes, de reggel 5kor megbocsájtható. Dunaújvárosnál elfogyott az ablakmosófolyadék, a szembejövők, pedig hókásával terítettek be. Ercsinél, szinte csak sejtettem, hogy merre lehet az út, csúszott is szépen. Végighallgattam pár cd-t, és kilavíroztam keméyn helyzetekből, aztán egyetem, vizsga. A Pázmány továbbra is jégverem, a globális felmelegedés a campust nem érinti. Egy csomóan ott vártak, rettenet a tekintetekben, tétellapozgatás. Szóval ugyanaz - sorrend leosztás, van aki kiemelővel dolgozik, mások promós jegyzetlapokra, vizsgázóruha, nem ünneplős de csinos, feszengés, beszállingóznak a tanárok, nem sok változott, nem is öregebbek - remélem én sem - egy lány csokiosztással próbálkozik. Tanát Úr!! Kér csokit? Vegyen, vegyen - kuncogás. AZSnek lila kabátja van, MN-nak meg ugyanaz az öltöny, mint 10 éve - vajon nem hízott? Aztán páros vizsga: L'umanesimo. Miről szól a cikk, én elmondom pár mondatban, tanár a másik vizsgázótól kérdi: Ön szerint? -Én egyetértek hangzik a válasz. Nevetünk. Végigkérdez, ránkpirít, kimagyarázzuk, beírja. Közben várakozás DGY-ra, át a benzinkúthoz ablakmosóért. Egy csaj segített, és basszus beletöltötte nekem, én nem tudtam volna - bár lehet, hogy csak szerettem volna mással megcsináltatni, mindenesetre elszégyelltem magam, és elhatároztam, hogy megtanulok ablakmosó folyadékot újratölteni. Aztán egy ismeretlen lány elvállalta hogy leadja az indexemet. Az év jótette volt velem szemben. Aztán haza.
Amolyan kedves naplóm 1.
Mert nekem szükségem van, egy olyan helyre, ahová leírhatok mindenfélét csak úgy. Van babablogom, versesblogom, résztveszek egy gasztroblogban, fórumozok, gtalkolok iwiwezek facebookolok és twitterelek, de nincs olyan felületem, ahol csak úgy elbeszélgetek, vagy leírok olyan dolgokat, amiket később akarnék esetleg komolyan leírni. Fogalmam sincs, hogy mivé fog alakulni mindez, de megpróbálom itt összefuttatni a szálakat.
Ma lett vége a vizsgaidőszaknak, és hazafelé jövet arra gondoltam, hogy ezzel a bloggal ajándékozom meg magamat, a jeles esemény alkalmából. És íme. Itt volnék.
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2011. április
- 2011. február
- 2011. január
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- Az összes »
Utolsó kommentek
- Miért nem blogolok?, csupilany: Jól igen, már csak azért is, mert életjelet adtál. Kitartást... »
- Romantikus pillanat, csupilany: Kíváncsian várom a képeket! Már előre látom, hogy nekem is... »
- Megint eggyel kevesebben leszünk, csupilany: Nagyon sajnálom Piró! Beleborzongtam. »
Legtöbb komment
- Anyáknapjára (13)
- Poker (12)
- Balatonfüred (8)
- LOST (7)
- Játék (7)
A legjobbak
Kategóriák
Linkek
- Csupi
- Szöszke
- Kamilla blogja
- költőnő
- olaszul régen
- in italiano ancora
- kedvenc konyhám
- rongybicikli
- fel is út le is út
- Artmüller Ágnes
- Flóra versei
- freeblog admin
